A betszaidai vak meggyógyítása

 

A betszaidai vak meggyógyítása. Márk 8. fejezet

22Betszaidába értek. Egy vakot hoztak eléje és kérték, hogy érintse meg. 23Megfogta a vak kezét, s kivezette a faluból. Itt nyállal megkente a szemét, rátette a kezét, s megkérdezte tőle: „Látsz valamit?” 24Az felnézett, s így szólt: „Embereket látok, olyan, mintha a fák járkálnának.” 25Ezután ismét a szemére tette a kezét, erre tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. 26Erre hazaküldte, de előbb figyelmeztette: „A faluba ne menj be!”

Szegény vak. Biztosan nem lehet neki könnyű. Gondoljuk magunkban, mert ahhoz a világhoz viszonyítjuk az Ő életét, amibe mi élünk. Ha Isten mindig mindent helyreigazítana anélkül hogy bárkinek kérnie kellene, vajon milyen lenne a világ? Erről álmodozunk. Hogy miért engedi Isten ezt a rosszat, vagy amazt a rosszat, és hogy miért kell annyit könyörögni? Eljátszhatunk a gondolattal, hogy milyen is lenne valóban. Valami elmozdulna a helyéből, Isten máris helyreállítaná. Ha kéred, ha nem. Ő úgyis tudja, hogy az nem jó. Akkor meg minek várjon? Mi lenne, ha Isten minden gaztettet azonnal megbüntetne, vagy megállítana?  Nem csak azt ami neked nem tetszik, hanem azt is amit te rontasz el. Nem gerjedhetnénk haragra. Nem mondhatnánk senkire semmi rosszat. Nem lennének fegyverek. Nem lenne semmi szomorúság. Nem hiányozna semmi, nem lenne betegség. Minél jobban játszunk el a gondolattal annál ismerősebb a kép. Ez a hibátlan, mindenben boldog világ amire úgy vágyunk, amit Isten tart fönn és mindenki benne van, az a földi élet után következő mennyországban van. De nem úgy, hogy ott is történik rossz és Isten azt helyreállítja, hanem úgy, hogy nincs mit helyreállítania. Mert mindenki eldöntheti, akar-e oda kerülni. Mindenki eldöntheti akar-e végtelen boldog lenni, és aki igen azt Isten átsegíti azon az úton, ami alkalmassá teszi az embert arra, hogy ennek befogadására képes legyen. A végtelen szeretet megnyilvánulása, hogy nem kötelező. És a végtelen szeretet megnyilvánulása, hogy minden egyes ember óriási érték. Akkora, hogy maga a mindenható félreteszi az egész világot, és minden mást, ha az egy embernek gondja van és külön, egyedül vele foglalkozik.

De még ezt megelőzve megvárja azt is, hogy hozzá forduljon a beteg, vagy valaki hozzá vezesse. Nem nyúl bele csak úgy ripsz ropsz akárki életébe. Csak azéba aki gondolattal, szóval, vagy cselekedettel kifejezi vágyát, hogy szeretné, ha Isten meggyógyítaná, megmentené őt. Csak azéba, aki kész rá egészen, hogy meggyógyuljon. Aki nem hiszi, hogy meggyógyulhat, azt nem fogja Isten "zaklatni" gyógyítással. Aki nem bízik Istenben annyira, hogy legyen bárhogy, úgy lesz jó, ahogy Isten fogja mondani, azzal nem tud partnerségre lépni a Mindenható. Ha nem vagy kész rá, hogy a MINDENható MINDENT, bármit megtehessen veled, akkor nem vagy kész rá. De ha valaki könyörög érted, ha valaki közbenjár érted, mint ezért a betszaidai vakért is, akkor van esélyed. Mások szeretetén keresztül is alkalmas lehetsz a gyógyulásra. Tehát mi is történt itt? 

Megérkeztek betszaidába. Ez volt Péter és András szülővárosa. Igazából hazajöttek. És akkor valakik, nem tudjuk kik, Jézus elé hoztak egy vakot. És nem csak hogy eléje hozták, hanem még kérték is, hogy érintse meg. Képzeljük csak el. Jézus jön a tanítványokkal. Megtudták ezt a helybeliek. Ki tudja hogyan, ki tudja honnan. Megtudták. Mit gondolhattak? Hogyan indulhattak útnak? Sejthetjük, hogy ismerték Jézust. Tudták, hogy képes akár egyetlen érintésével meggyógyítani a vakot. Akárkik is voltak akik Jézus elé hozták ezt a vak embert, szerették ezt a vakot. Segíteni akartak rajta. Összefogtak, elindultak, felkeresték a vakot is, és odavezették Jézus elé. Ezt azért meg kellett kicsit szervezni, kellett vele valamennyit dolgozni, hogy összejöjjön. Mi mit vagyunk hajlandóak megtenni bajbajutott, vagy beteg embertásainkért? Figyelünk egymásra? Hordozzuk egymást? És vajon engedjük-e egyáltalán ha mi jutunk bajba, hogy valaki hordozzon, vagy jobban szeretnénk ha csak sajnálnának? Mert ha igazán az ember nem akar megszabadulni, akkor nem segíthet rajta senki. Még Isten sem. Mert a szabad akaratot Isten komolyan gondolta. Ha tehát valaki jajgat, az egyáltalán nem biztos, hogy valóban gyógyulni akar. Ez a vak ember biztosan érdemes volt rá, hogy meggyógyuljon. Ki sietne egy olyan segítségére aki nem is akar gyógyulni? De neki voltak "emberei" akik elvezették őt Jézus elé, és kérték Jézust, hogy érintse meg. Tehát kérték! Én csak oda megyek kérni, ahol tudom, hogy kaphatok. Csak azt kérek, amiről tudom, hogy megkaphatom. Ezek az emberek egészen biztosak voltak benne, hogy elég lesz odamenni Jézushoz és elég lesz csak annyit mondani, hogy kérlek Uram, tedd a kezedet erre a vakra, hogy meggyógyuljon. És ez az ember meggyógyulhat. Ha mi kérünk, hogyan kérünk? Nem csupán nyafogás a mi kérésünk? Nem reménytelennek látszó esdeklés a magas trónján ülő Istenhez, akiről nem is hisszük el, hogy képes minket meggyógyítani és képes az életünket helyreállítani? Mert az ilyen hozzáállás a kérés minőségében fogja meghozni az eredményét. Eleve elkeseredett és hitetlen lélekkel nyafogni, és úgy gondolni, hogy úgysem fog Isten megsegíteni, de azért mégis megpróbálom... Bíznunk kell Istenben. Feltétlen bizalommal, mint ahogy ezek az emberek akik odavitték Jézushoz a vakot. Jézus most is ugyanaz. Nem változott. Meggyógyít. És csak egyedül rád figyel, foglalkozik veled és megkérdez. Mint ezt az embert. 

Így mondja a szentírás: Megfogta a vak kezét. Tehát kézen fogta. S kivezette a faluból. Elvitte őt magával. Lehet, hogy csodavárók gyülekeztek körülötte. Lehet, hogy azok között is volt kiváncsi akik odavitték, hogy vajon hogyan gyógyítja meg. De Jézust nem lehet átverni. Jézus a szeretet legmagasabb fokán dolgozik. Elvitte magával ezt az embert a falun kívülre. És ott foglalkozott vele. Először is megkente nyállal a szemét. Utána még rátette a kezét is és ezzel nem volt vége. Megkérdezte az embert. Megkérdezte!!!! Megkérdezte, hogy lát-e valamit. Megkérdezte, hogy minden rendben működik-e. Az ember nem teljesen tiszta látásról számol be. Jézus nem hagyja félben a dolgot. Megbizonyosodik róla, hogy minden a legnagyobb rendben van-e és visszajelzést vár, és addig-addig teszi amit kell, amíg az embert teljesen rendbe nem teszi.  Még egyszer rátette a kezét. És akkor kezdett tisztán látni. És úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Erre Jézus még mindig nem engedte el. Nem engedte el! Hanem így írja a szentírás: Hazaküldte. Tehát azt mondta neki, hogy menjen haza. Haza! És azt is mondta neki, hogy ne menjen be a faluba. Érzékenyen vigyázza Isten nem csak a testét, de a lelkét is az embernek. Igazából megtiltotta neki, hogy a csodavárók közé menjen. Rendezzük csak le Istennel amit neki köszönhetünk. És ha tanúságot kell tennünk róla és erre mindig kész vagyunk, ő azt is előkészíti majd annak rendelt idejében.